Minden Örkényről, másképpen

Örkény város

Örkény város

Büdös lesz Örkényben! Nagyon büdös! Akarjuk?

2016. május 26. - szobiszorp

Büdös lesz Örkényben! Rettenetesen Büdös! De mi ezt nagyon akarjuk! Ugye?

Szédületes bejelentést olvastam nemrég a „Mi újság Örkényben?” című, az örkényi
polgárok ingyenes lapjában. Nem volt egyszerű, mert még itt is jól el volt
rejtve az egyébként számunkra nagyon is fontos információ. Már megszoktuk,
hogy a városvezetés legtöbbször nem köti az orrunkra a ránk tartozó döntéseit.
A jegyzőt már második alkalommal vonta felelősségre a hatóság, mert nem
megfelelően tájékoztatja a lakosságot. ( Azóta megoldotta a problémát.
A város hivatalos honlapján feltüntetet e-mail címek nem működnek. Így
legalább nem kérdeznek tőle, nem kell válaszolnia.) De nézzük mi is a hír,
amiért tisztességes helyeken minimum egy lakossági fórumot szoktak összehozni.
Ott, ahol kíváncsiak a lakossság véleményére.

Idézem a hírt:
- a korábban tervezett élményfürdő és rekreációs központ területén sertéstelep fog
épülni. –


Ez nem vicc! Tényleg erről ír az újság! És ezt csak így kitalálták vezetőink!
Mintha nem emlékeznénk, hogy egyszer ebből már baj volt felénk. 2010 ben egy
holland vállalkozó akart Újlengyel közelében sertéstelepet építeni. A cikkről,
és a tilkazásról itt is olvashatunk:

http://magyarnarancs.hu/…/meghiusult_sertestelep-gigaberuha…

Még a dabasiak is tiltakoztak, hiszen a keletkezett „hígtrágyát ők fogadták volna be”.
Nem tudom, hogy az egyébként dabason lakó örkényi polgármestert, és a szintén ott lakó
jegyzőt akkor ez zavarta-e, tiltakoztak-e, de Újlengyelen is az egyik nem ott lakó
képviselő volt a fő támogató.

Nézzük miért épülne itt. Csak találgatni tudunk, mert hivatalos magyarázat nincs.
Nem tudni, ki a leendő telep tulajdonosa, beruházója, de sokat nem kell törni a
fejünket, hogy kiderítsük. Az is érdekes lehet, hogy ha a környéken már heves
tiltakozás volt ebből, akkor miért gondolja a polgármester és a jegyző, valamint
a testület, hogy itt nem lesz. Az kevés érv, hogy nekik mindegy a szag, úgysem itt
laknak. A beruházás sem állami tulajdonú, tehát marad a kérdés. Ki és mivel vette
rá vezetőinket, hogy így „suttyomban” nekifussanak egy ilyen kétes kimenetelű projekt
támogatásának?
Hogy mi a baj a szagon kívűl a teleppel? A Magyar Természetvédők Szövetségének
cikkét

http://www.mtvsz.hu/elarasztjak_orszagunkat_a_kornyezetet_s…

ajánlom. Idézek belőle:
A keletkező hígtrágya mennyisége (benne a sertéstartás során használt hormonok,
gyógyszerek, fertőtlenítő szerek) évente legalább hatvankilencezer köbméter.
Egy 2500-3000 lélekszámú településen fél év alatt keletkezik ekkora mennyiségű
szennyvíz. Ekkora sertéstelepnek a legkisebb keletkező trágyamennyiséggel számolva
is minimum 1.400 hektár földterületre lenne szüksége ahhoz, hogy biztonságosan
juttathassa ki a keletkezett hígtrágyát. Ebben az esetben a legoptimistább becsléssel
számoltunk, de ez a földterület igény a 2-3-szorosára is felmehet.
Ezek után érthető, hogy a helyi gazdák és földtulajdonosok nem akarják
a beruházónak megengedni a trágyakihelyezést a földjükre. A fenti közvetlen
környezeti veszélyeken felül a telepen évente (a telep saját környezethasználati
tanulmánya alapján) több mint százötven tonna hulladékká vált állati szövet
keletkezne. Ennek elszállítása mindenképpen valamelyik környező településen
keresztül történne.

Olvassátok el a két cikket! Nem csak nekem lesznek kétségeim. Úgy gondolom,
Örkényben is kemény ellenállás várható, főleg ha minden döntés, a
nyilvánosság kizárásával történik. Nem engedhetjük meg, hogy a nem itt
lakó városvezetők egyéni érdekeiket figyelembe véve tönkretegyék az amúgy
sem rózsás állapotban lévő környezetünket. Tiltakozni fogunk!
Még néhány mondat az ügy mellékszáláról, ami szintén magyarázatra vár.
Ki és mikor tervezett élményfürdőt és rekreációs központot a városunkba?
Kinek a területét (földtulajdonát) kívánták igénybe venni erre a célra?
Ki let volna a beruházó/tulajdonos? A lakosságot miért nem tájékoztattak minket?
Polgármester úr, Jegyző úr! Egy nyomorult sportcsarnokot sem tudnak felépíttetni,
pedig kétszer is volt rá pénz. Hogyan tudtak volna egy élményfürdőt?
Inkább rendet kellene tenni a “Pálóczi-ban” , és valami komoly dologba belefogni.
De nem fű alatt, és az örkényiek hasznára!

Örkényi Sanyi

http://www.mtvsz.hu/elarasztjak_orszagunkat_a_kornyezetet_s…

http://magyarnarancs.hu/…/meghiusult_sertestelep-gigaberuha…

A bejegyzés trackback címe:

https://orkenyvarosmaskeppen.blog.hu/api/trackback/id/tr218749046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Komissar 2016.05.27. 20:44:14

Éljen a trágyaszag!
Folytogató ganyé illat - de csodás - már csak egy púp hiányzik ide!
Ha ezt szó nélkül lenyelik az itt élők, akkor utána bármit - de akkor lépek is innét.
süti beállítások módosítása